2013. február 16., szombat

And Now For Something Completely Different

Szóval az van, hogy már teljes tudathasadásban vagyok ezzel a bloggal: mégis milyen nyelven írjam, és úgy néha a képeslapos postokból is sok, néha megijedek magamtól, hogy rám ragad az ömlengős, álvicces stílus...

Úgyhogy most akkor következzen itt a 3 LGT koncertről/próbáról valami, hogy azért emlékeztessek önmagamra, vagyis arra, amikor az első blogomat nyitottam, meg hogy ugyan miért ennek a mostaninak is az a címe, ami.

Még tavaly megvettük a 15-i koncertre a szüleimnek és magamnak a jegyeket, én abban a reményben, hogy a gyerekkori LGT-s barátnőm majd velem fog lent állni. Nem így lett, de aztán valahogy még sokkal jobb. Mondom...

A klebis, febr. 5-9-ig tartó próbákról nem is tudtam. Leálltam a munka miatt már arról a típusú rajongásról, hogy a kedvenceim minden pukkantását kövessem. Már bocs. Úgyhogy amikor Zs felhívott, hogy mit csinálok aznap este (5-e), akkor azt hittem, valami segítségre van szüksége Bp-n, mondtam, hogy hát, végül is rá, aztán abban a másodpercben be is villant, hogy rohadtul nem, mert már jegyem van a MOM-ba a szokásos pálferire. Rohadtul sajnáltam, viszont a sajnálkozást újabb 2 mp múlva el is vetettem, mert eszembe jutott, hogy van 2 ember, aki nem tudta magának megengedni az egyébként valóban drágábbnak számító jegyet (amit ennek ellenére indokoltnak tartok azért...sajnos), így gyorsan befűztem hogy ők kapják a két helyet a próbákon, amit nekem szánt volna ez a drága ember. Aztán kiderült, hogy a szülinapomon, 6-án már 2 jegyet kaptam, úgyhogy végül én is bejutottam. Pofaleszakadás, földindulás, jobb oldalon a 2. sorban fogtok ülni, sajnos csak Pici fenekét fogjátok látni, meg lehet, hogy bazi hangos lesz, nem baj? NEM! NEM! NEM! Minden rezdülésüket láttam, amit imádok figyelni, hogyan figyelnek, reagálnak egymásra, Pici bácsi szemmel veréses zenekarvezetését, James csupaszívét minden mozdulatában és a gyulladt(?) torkában, Jánoska egyre törékenyebb, de annál hatalmasabb, erősebb ütéseit, Somló kedves közvetlenségét, megértését, beolvadni látszóságát a háttérbe. Ez utóbbi egy rettenetes képzavar. Na, mindegy, majd kibogozom, ha eszembe jut valami jobb. Persze ez a meghívott firkászok és támogatók ellenére is próba volt, mert ennyiszer 3,5 órát játszani egyhuzamban azért minimum Captain Americának kellene lenniük. Így az arénás műsor felét játszottak "csak", én meg egy mikrofonállvány vagy bármi szerettem volna lenni egészen végig a felszerelésükben, akárcsak egészen hátul is. Szóval jó volt. Olyan meghitt, mintha beengedtek volna, mert ismerem őket.

Ekkor már tudtam, hogy az arénás főpróbára is kapunk jegyet, szintén Zs és E kedvességének köszönhetően. És a tegnapi, már éles, 1. koncert után azt mondom, hogy ezért is csak nagyon-nagyon hálás lehetek. Oda álltam, ahova akartam (értsd: nem volt kiemelt állóhely...ezt bármilyen koncerten rühellem, és sehol nem vagyok hajlandó befizetni rá), láttam, hogy izgulnak, hogy vizsgázik a műsor és a technika, abban a büdös nagy, visszhangos térben. Azt is láttam, hogy mivel a barátokon kívül ez is sok firkásznak és egyébnek szólt, Pici bácsi inkább a zenekarra és a vizsgára koncentrált, tudta, hogy a "fizető vendégeknek" 90%-a tényleg az lesz, aki ő miattuk jön, az ő zenéjükért. Ezt a 3 plusz dal is bizonyította már a koncerten, amiből 2 a koncert elején a közönség "behívása" volt, a végén pedig afféle ölelés. Legalábbis én így éltem meg. 

Örültem, hogy a setlist nagy része nem a rádiók által unásig játszott LGT-dalokból állt, az Átokarcú lánytól azért még így is eltekintettem volna, dehát igazuk van, ezt is kell, sokaknak ehhez kötődik emlék, ifjúság stb.. Annak is örültem, hogy a méltatlanul hanyagolt 80-as évekbeli Zenevonat, Éjszakai vonatozás a Síneken biztos helyet kapott, de még hogy!!! Áááááá! Amikor ezeket megismertem anno sosem gondoltam volna, hogy még hallhatom tőlük élőben.

Nincsenek megjegyzések: