Oldalak

2012. április 28., szombat

Megint névnap + anyák napja

Már régóta terveztem egy „ablakos” képeslap elkészítését. A kör és a csík helye már megvolt, és az is biztos volt, hogy ezúttal nem köthetek rá masnit, mivel ez a lap a postán keresztül fog eljutni a várományosához. :) Így a gerincén kivágtam neki a szokásos rést, de az első lap hátára lett leragasztva mindkét vége egy-egy ragasztópöttyel, hogy ne kelljen megkötni. A betűk eredetileg krémszínűek voltak (az S-t kivéve), de hogy ne vesszenek bele a környezetbe, a blender pen segítségével kaptak egy kis lilát. A kis pluszt ezúttal a fényes miltonkapocs szolgáltatta, ami még éppen belefér a sima borítékba anélkül, hogy felsértené azt.

Ez a lap teljesen másnak indult, mint ami végül lett. Eredetileg egy másik virágos alapon akartam kipróbálni a saját magam készítette spirálos virágot, de mivel csak egy szín állt rendelkezésemre a vékonyabb papírból, ami ehhez megfelelt volna, ez pedig nem passzolt a a másik virágos alaphoz, elvetettem az ötletet. Eszembe jutott, hogy ha már anyukám édesanyjának készül ez a lap, lehetne hasonló színekből. Hogy ne legyen mégse olyan unalmas az izgi csúsztatható körhöz képest, a két szemközti sarkát lekerekítettem. A szíveket (amik egyébként fából vannak) szerettem volna kiemelni, ezért a sötétbarna kontraszt és a fehér szaggatott vonal. A mami-betűkből az "a" eleve barna volt, ezért az utolsó kettő is kapott egy leheletnyit, a már említett blender pen segítségével. Úgy látszik, a barna, fényes miltonkapocs ma erről sem maradhatott le. :)

On a completely different note: holnap irány Zebegény, méghozzá barátokkal és Jack White új albumával a lejátszóban, ezért most még sütünk egy kis chocolate chip cookie-t is :). Yeah!

2012. április 20., péntek

Anyák napi

Ez is kész van már, és kivételesen azt mondom, hogy szerintem nagyon jól sikerült. :))

Baba képeslap

Nem bírtam ki őszig, ez a gólya annyira aranyos. Addig is szurkolunk mindkét barátunk gólyájának. :)


2012. április 17., kedd

Névnapi

Ezt még csak ide tölthetem fel, a szokásos FB-mappába majd csak később, mivel a várományosa szokta nézegetni a képeimet. :-) Szombaton elmentünk a Rayher nagykerbe, és sok jelentősen túlárazott dolog mellett találtam pár dolgot, ami rendesen beindította a fantáziámat. De most már olyan összegnél tartok, hogy pár hónapig  semmi képeslaposat nem veszek, mert durva. :-D 

A csíkos háttérpapír szerintem isteni, imádom, és bár még van belőle egy darab, már most bánom, hogy nem vettem belőle még egy nagyot. A ragasztott betűket egy magyar dizájner "nyúlta" a csomagolás szerint, nem hiszem, hogy ez túl legális lenne, ráadásul rá is van írva, hogy Scrabble betűk. Nekem végül is mindegy, nagyon tetszett, kár, hogy minden betűből csak 3 van rajta (ill. hogy a játék közben gyűlölt TY betű csak 1 pontot ér!:). A barna papírcsík egy másik lapból maradt és pont odapasszolt. A gémkapocs pedig keresztapám feleségének alkotása. Ilyet amúgy horror áron adnak minden hobbiboltban. A virágos fa nyomdát 1-2 hete vettem, de annyira tetszik, hogy mindenhova ezzel akarok nyomdázni. Hogy ne essen bele teljesen a háttérbe, a virágait egy gyönyörű lila színű nyomdapárna és egy isteni blender pen segítségével kiszíneztem.A szívecske helyén túl nagy ürességet éreztem, így nyomtam egy ilyet is, kivágtam és egy kis 3D-s szivacsragasztóval a helyére tettem. Ezt végül többször is megismételtem oda-vissza, mert először nem voltam benne biztos, hogy nem lesz-e a sok a kapoccsal együtt. Végül csináltam két fényképet, és azok alapján döntöttem. :-) A halvány vanília szalag egy készlet része, amit szintén most vettem uszkve 1300 Ft-ért, és sokkal jobban megérte, mintha külön-külön vettem volna mind az 5-6 színből, ráadásul egyszínűek, méghozzá pasztell mind, így könnyen megy mindenhez. Elég sok van rajta, olyan tempóban pedig nem használom, hogy egész rolnikat vegyek, ill. tudjam, hogy mekkora darabot akarok egyszerre venni. Az oldalsó szaggatott vonal egyrészt Kristina fertőzése, másrészt így éreztem teljesnek a képeslapot.

Már nagyon várom, hogy átadhassam. :-)) Ja, és már az anyák napi lapom is kész, nemsokára az is felkerül ide.

2012. április 12., csütörtök

Embossing

Ez pedig az első embossingos próbálkozásom - ill. a második, az elsőt letöröltük, és átmentünk D szüleihez egy régi kenyérpirítóért, tényleg azzal száradt meg jól, nem vicc, amit a dobozra írtak. Kis szépséghiba a dologban, hogy fehéret szerettem volna venni, és mint látszik, ezüstöt sikerült. LOL Nem baj, a karácsonyi lapokhoz isteni lesz. A képeslap szövege még nincs befejezve, mert nem tudom, milyen ünnep a következő. De a fa mellé kerül majd, fehér zselés tollal. (Lassan jobb minőségű képeket is meg kellene tanulnom róluk csinálni...)

2012. április 7., szombat

Tavasz

Azóta persze szerencsésen hazaértünk. Egzotikus volt, de jó, egyszer majd teszünk fel képeket is valahová, ill. szeretnék bővebben írni az ottani szállásadónkról, Andrásról.. :)

Még mindig szerelmes vagyok a kártyakészítős videókba és felszerelésekbe, Istenke pénze sem lenne elég valószínűleg. De most próbálom racionalizálni a dolgokat, mindent wishlistre teszek, amit aztán időről-időre szanálok, hogy egyszer majd jól megrendeljem, és akkor megérje.
Mert itthon elég izé a választék, konkrétan német, ami egy teljesen más iránynak tűnik nekem ízlésvilágilag, vagy valahogy nem tetszik, nem tudom.

A legutóbbi képeslapok közül a D apukájának már-már mondhatni kalákában készített (személyes csillagtervezőm van, bibí) darab tetszik a legjobban, íme: