Mert hát pont ide ne írnám le. (A galéria linkje szépen elkérhető Tőlem, a másik felem ugyanis nem szereti a közönséget. :))
Szóval végül 1-jén hajnalban szálltunk le Edinburgh-ban, gyenge 3 órás késést követően. Mint utólag Charles-tól, Fiona sokat repülő kollégájától megtudtuk, ilyenkor bizony már járt volna nekünk valamiféle kompenzáció a jet2-tól. Mindegy, most már ezt is tudjuk. Azt viszont nem tudtuk, hogy az igen masszív bőröndömet (honnan ismered meg a magyar turista bőröndjét a szalagon? barna Kappa bőröndje van, amit SPAR pontokért lehetett kiváltani), ami már egész sok mindent megjárt, sikerül úgy odavágniuk, hogy az aljából lehasad két kis darab, a húzófogantyú pedig beragad. Látlelet a sérült csomagról a reptéren, persze tudjuk, hogy a fapad semmit sem fizet, hiszen szerintük a "barátságos árú" (ami egyébként még a külföldinek is drága!) utazásunkba nem fér bele, hogy ne törjék rommá az ember csomagját. Mindegy, D hősiesen vállalta az én csomagom cipelését is.
Már a reptéri buszon se értettük a jó skót sofőr válaszát, de bíztunk benne, hogy azért ad jegyet, mert ő velünk ellentétben tudja, merre megyünk. A buszon rajtunk kívül 3 utas volt. Angolul beszéltek, de rájöttünk, hogy a 2 lány kint tanuló/dolgozó magyar, a fiú pedig bár angol anyanyelvű, de ő sem őshonos. Abban bíztunk, hogy mivel központi vasútállomás mellett kell leszállnunk, nem lesz gond felismerni a megállót a lányok segítsége nélkül sem. Tévedtünk. Ugyanis ezek a trükkös skótok lefedték, és kvázi a föld alá rakták az egész állomást, sötétben meg ugye még a tetejét se nagyon láttuk. A megállótól már egyszerűbb volt a helyzet, bár sikeresen itthon hagytam az Edi útikönyvet a térképpel, a GPS elvezetett a szállásig. Ez kb. egy 5 perces séta volt, úgyhogy elég jól sikerült a város központban kibírható árú és minőségű szállást találni (az egyik Travelodge hotelt). Kb. hajnali 3 volt, mire lefeküdtünk.
Másnap még egész kómásan, de már nyakunkba vettük a várost a reggeli ébresztőként megszólaló skótduda dallamokat követve. Először próbáltuk feltérképezni a várost, mennyire bonyolult eljutni bárhová. Viszonylag nagy terület bejárható gyalog és ez valószínűleg annak köszönhető, hogy Skócia nagyrésze a turizmusból él. Hasonló a helyzet Dublinhoz (de azért még mindig oda húz vissza a szívem:)). Először a szállodánkkal szinte szomszédos Calton Hillre mentünk fel. Itt található a félbe sem hagyott skót Akropolisz-kezdemény, a Nelson-emlékmű és egy csillagvizsgáló is. No, meg a város gyönyörű panorámája. A Nelson-emlékműről azt érdemes még tudni, hogy van a tetején egy labda, ami csakúgy, mint Londonban, a pontos időt mutatta a hajósoknak. Minden nap délután 1 órakor leesik. Később azonban rájöttek, hogy ködben ebből semmi nem látszik, ezért a golyóval egyidőben egy lövés is eldördül az Edinburgh Castle tetején - az ottani audio guide szerint azért épp 1-kor, mert mégiscsak Skóciáról van szó, minek pazaroljanak minden délben 12 lövedékre.
Voltunk a Scottish National Portrait Gallery-ben is, de itt leginkább a klasszikusok másolatai, ill. skót kortársaik, meg rengeteg holland festő képe volt, és elég barátságtalan teremőrök. Mondjuk, valószínűleg az is hozzájárult, hogy kint elkezdett szakadni az eső, és közben mindenki bemenekült a galériába. Mentünk még egy kört a közelben lévő nagy parknál, és onnan vissza a szállásra, mert én már nagyon-nagyon fáradt voltam az előző napi éjszakázás miatt.
Másnap aztán jött az újabb nagy kaland....viszont hogy holnap/ill. ma is fel tudjak kelni dolgozni menni, ezt már csak legközelebb folytatom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése