Kicsit megkésve bár, de törve nem

Ma még ellátogatunk a Fridge fesztiválra a Városligetbe - 2 év után újranyit a Műjégpálya, jövő hétvégén fel is hozom végre a régi hokikorimat! Szegény öcsém ezentúl nem fog behajlított 41-es lábbal a 37-es korimban pilinckázni otthon.

Aztán holnap durvul a fagyás, megyünk Nyíregyházára a csoda állatkertbe. :) Már alig várom! Kora reggel indulunk, uszkve 3 óra az út, szerintem legalább ennyi lesz, mire végigérünk az összes csodán, és kigyönyörködöm magam az összes kis megmentett szőrös állatkában (bocs, csúszós puhatestűek). Meg fényképezünk - főleg N-nek - rogyásig. Persze ott is megyünk még kesselni, reményeink szerint a két multi útvonalán meg fogjuk ismerni a város főbb nevezetességeit is.

Ma már elővettem a téli cuccokat: kabát, hosszú csizma, vastag sál, sapka, bőrkesztyű. Holnap harisnyát is húzok. Bárcsak lenne tundrabugyim.

Szeretlek anyukám.

Skócia összes III.

Szűk, beláthatatlan utak, a repülőről is jól látható birkanyájak, 5-házas települések, kedves skótok, hegyek mindenfelé, túrák, és a nagybetűs CSEND. Bár a Fionáék által bérelt cottage-ban elég nagy volt a jövés-menés (állandó min. 10 ember), mégis mindig jó volt lenni, hogy aztán mindenki menjen a saját programjára/dolgára. A táj csodálatos, szavakkal leírhatatlan. Ezúton is köszönjük nekik a lehetőséget és azt a 4 napot, amit ott tölthetünk.

Gondolkodom még néhány érdekességnek számító kép egymondatos kommenttel ellátott feltöltésén.

Skócia összes II.

Szóval másnap felmentünk az Edinburgh Castle-be, ahol kereken 6 órát töltöttünk. Megérte! Nagyon jó a vár, nagyon jól karbantartják, mindenhol van érdekesség, és nagyon jól megcsinálták hozzá az audio guide-ot is. Egyáltalán nem az a tipikus itthon jól megszokott unalmas múzeum, amit azért záros határidőn belül jól meg lehet unni. D rengeteget fényképezett, lehet, hogy később azokból majd rakok fel párat illusztrációként. Egyébként a vár este 6-ig tart nyitva, és háromnegyedkor már elkezdenek kifelé terelgetni mindenkit, így aki délelőtt nem jutott be/indult időben, az csak töredékét tudja megnézni ennek a nagyszerű helynek. Jegyet mindenképp érdemes előre foglalni a neten, mert a vár előtt mindig iszonyatos sorok állnak. Szerencsére nekünk ezzel nem volt gondunk, és egész hamar bejutottunk.

Mondanom sem kell, hogy azért ez a látogatás elég megerőltető volt, legalábbis számomra, így aznap este már csak vacsorázni mentünk. Ha jól emlékszem, egy olasz étterembe a hoteltől nem messze, isteni volt a pizza és normális áron! A következő Edinburgh-ban töltött teljes napunkon a Camera obscura felé vettük az irányt. Ez is az Old Town-ban van, a vár bejárata előtt nem sokkal. Itt 4 szinten várják a látogatókat optikai csalódással kapcsolatos érdekességek. Mind-mind nagyon szórakoztató, teljesen családbarát, a kicsik és a nagyok épp úgy élvezték az összes termet. A legfelső szinten található az ún. camera obscura, ahol egy ott dolgozó elmesélte a hely történetét, és hogy hogyan is működik, hogy egy apró tükör segítségével 360 fokban láthatjuk egész Edinburgh-t, sőt, még nagyítani is lehet. Az alatta lévő 3 szinten hologramok, mérettel és mozgással, tükrözéssel, nagyítással kapcsolatos vicces és olykor kicsit rémisztő kiállítási darabok is voltak. Többnyire mindehhez olyan rövid, tömör magyarázattal, amely úgy kérdez, hogy a látogató (akár gyerek, akár felnőtt) magától jöjjön rá a válaszra. Nagyon élveztük az egész kiállítást, itt is legalább 4 órát töltöttünk. 

Nem tudom, melyik nap, de voltunk Greyfriar's Bobby sírjánál és szobránál is, ez kb. olyan kitalált nevezetesség a skótoknál az 1800-as évekből, mint a lassan mindenhol megjelenő Pisilő kisfiú. Csak ez kedvesebb: egy olyan kutyának állítanak emléket, aki a gazdája halála után addig ült annak sírjánál, míg maga is el nem pusztult. A graveyard-ban van, akinek olyan sírköve van, amire kérte, hogy azt is írják rá, hogy Greyfriar's Bobby egyik barátja volt. Kicsit bizarr, de tekintve, hogy az 1800-as évek végén járunk, szerintem kedves. Szintén nem emlékszem, hogy melyik nap, de voltunk a St. Gile katedrálisban is, ez szintén az Old Town-ban van, protestáns templom rengeteg kis alkápolnával (?), és ha jól emlékszem, a skótok idemenekültek valamelyik háború alatt. Nagyon szép és tényleg hatalmas, sőt, vannak benne olyan díszítések, amelyekre kis táblák hívják fel a figyelmet, mert bizonyos szögből látszanak csak, és általában valamilyen talányt rejtenek. Edi utcái egyébként más nyugat-európai fővárosokhoz képest nekem elég szemetesnek tűntek. :( Kb. mint a pesti oldal itthon.

Helyi étteremben a World's Endben jártunk, ezt is mindenkinek ajánlom, ha van bent épp ülőhely. Nekünk szerencsénk volt, de aki nagyobb csapattal érkezett utánunk, annak elég sokat kellett várnia, míg asztalhoz jutott. Persze a helyi specialitást választottuk: burgert chips-szel (a haggis-szel nem szerettem volna elvenni D étvágyát). Szintén kedvenc skót étek a jacked potato, amit ketté vágnak és hogy mit szeretnél beletenni tölteléknek, annak kb. csak a fantázia szab határt. Nagyon finom!

Utolsó nap a Royal Botanic Gardenbe mentünk busszal. Ha valaki Ediben jár ez is kihagyhatatlan program. Aki látta a képeimet, az rögtön érti, hogy miért: egyszerűen gyönyörű, nem lehet megunni. Hatalmas területen irdatlan sok fű, fa, virág pihenőhelyekkel, magyarázó táblákkal. Nincs tumultus, itt mindenki talál magának helyet. Sok családot is láttunk, aki egyszerűen idejár pihenni hétvégén. De csendben vannak, nem tépnek le semmit, mindent rendben tartanak, és nem zavarják sem az ott lakó állatokat, sem más nézelődőt, pihenőt! Szeretnék itthonra is egy ilyen helyet a közelbe.

A harmadik részben már a hegyekben töltött napokról számolok be.

Skócia összes

Mert hát pont ide ne írnám le. (A galéria linkje szépen elkérhető Tőlem, a másik felem ugyanis nem szereti a közönséget. :))

Szóval végül 1-jén hajnalban szálltunk le Edinburgh-ban, gyenge 3 órás késést követően. Mint utólag Charles-tól, Fiona sokat repülő kollégájától megtudtuk, ilyenkor bizony már járt volna nekünk valamiféle kompenzáció a jet2-tól. Mindegy, most már ezt is tudjuk. Azt viszont nem tudtuk, hogy az igen masszív bőröndömet (honnan ismered meg a magyar turista bőröndjét a szalagon? barna Kappa bőröndje van, amit SPAR pontokért lehetett kiváltani), ami már egész sok mindent megjárt, sikerül úgy odavágniuk, hogy az aljából lehasad két kis darab, a húzófogantyú pedig beragad. Látlelet a sérült csomagról a reptéren, persze tudjuk, hogy a fapad semmit sem fizet, hiszen szerintük a "barátságos árú" (ami egyébként még a külföldinek is drága!) utazásunkba nem fér bele, hogy ne törjék rommá az ember csomagját. Mindegy, D hősiesen vállalta az én csomagom cipelését is. 

Már a reptéri buszon se értettük a jó skót sofőr válaszát, de bíztunk benne, hogy azért ad jegyet, mert ő velünk ellentétben tudja, merre megyünk. A buszon rajtunk kívül 3 utas volt. Angolul beszéltek, de rájöttünk, hogy a 2 lány kint tanuló/dolgozó magyar, a fiú pedig bár angol anyanyelvű, de ő sem őshonos. Abban bíztunk, hogy mivel központi vasútállomás mellett kell leszállnunk, nem lesz gond felismerni a megállót a lányok segítsége nélkül sem. Tévedtünk. Ugyanis ezek a trükkös skótok lefedték, és kvázi a föld alá rakták az egész állomást, sötétben meg ugye még a tetejét se nagyon láttuk. A megállótól már egyszerűbb volt a helyzet, bár sikeresen itthon hagytam az Edi útikönyvet a térképpel, a GPS elvezetett a szállásig. Ez kb. egy 5 perces séta volt, úgyhogy elég jól sikerült a város központban kibírható árú és minőségű szállást találni (az egyik Travelodge hotelt). Kb. hajnali 3 volt, mire lefeküdtünk.

Másnap még egész kómásan, de már nyakunkba vettük a várost a reggeli ébresztőként megszólaló skótduda dallamokat követve. Először próbáltuk feltérképezni a várost, mennyire bonyolult eljutni bárhová. Viszonylag nagy terület bejárható gyalog és ez valószínűleg annak köszönhető, hogy Skócia nagyrésze a turizmusból él. Hasonló a helyzet Dublinhoz (de azért még mindig oda húz vissza a szívem:)). Először a szállodánkkal szinte szomszédos Calton Hillre mentünk fel. Itt található a félbe sem hagyott skót Akropolisz-kezdemény, a Nelson-emlékmű és egy csillagvizsgáló is. No, meg a város gyönyörű panorámája. A Nelson-emlékműről azt érdemes még tudni, hogy van a tetején egy labda, ami csakúgy, mint Londonban, a pontos időt mutatta a hajósoknak. Minden nap délután 1 órakor leesik. Később azonban rájöttek, hogy ködben ebből semmi nem látszik, ezért a golyóval egyidőben egy lövés is eldördül az Edinburgh Castle tetején - az ottani audio guide szerint azért épp 1-kor, mert mégiscsak Skóciáról van szó, minek pazaroljanak minden délben 12 lövedékre.

Voltunk a Scottish National Portrait Gallery-ben is, de itt leginkább a klasszikusok másolatai, ill. skót kortársaik, meg rengeteg holland festő képe volt, és elég barátságtalan teremőrök. Mondjuk, valószínűleg az is hozzájárult, hogy kint elkezdett szakadni az eső, és közben mindenki bemenekült a galériába. Mentünk még egy kört a közelben lévő nagy parknál, és onnan vissza a szállásra, mert én már nagyon-nagyon fáradt voltam az előző napi éjszakázás miatt.

Másnap aztán jött az újabb nagy kaland....viszont hogy holnap/ill. ma is fel tudjak kelni dolgozni menni, ezt már csak legközelebb folytatom.

Kézműves

Kinga új blogja annyira lázba hozott az egyszerű, kevésbé ügyeseknek is szóló projektjeivel, hogy már számtalan anyagot letöltöttem, és mindenképp meg szeretném csinálni: pl. poháralátétet, képeslapot, gombos vázát. Egyébként pedig teljesen azt juttatja eszembe, amikor óvodás/kisiskolás voltam és anyukám mindenfélét ügyeskedett nekem. Az '50-es évek dizájnjait felhasználó darabok pedig apukám gyerekkorából megmaradt emlékeket.

Látogassátok meg a blogot, érdemes: nyomtatványok

Kedves netnaplóm...

Hi there, I found free wifi in one corner of our travelodge room. Lol our flight was 3 hrs late and they broke my suitcase :( but we found our hotel easily. We met a nice scottish teacher on the plane btw. Gonna go for some breakkie now. x

Off

Ha most tudnék dalszöveget írni, ezek lennének benne:

Már csak 14 nap Edinburgh-ig, kezdek izgulni, bevállaltam egy irdatlan AI szöveget (és közben leveleznem kell az itthoni AI Chair-rel), amit nem kellett volna, de mindjárt itt van Edi, nem érdekel. Különben sem kapok nagyon freelancer-ként munkát egyelőre.
Túl vagyunk két esküvőn, nagyon vártam ezeket, és olyan hamar elmúltak, főleg Éváé. :(
Kedden BME-s tali lesz, hiába, még nem kaptuk meg az okleveleket.
Szeretem a citromfagyit, a sárgadinnyét és D-t. :)

Black or White

Megkaptuk végre a karaoke listát Éva lagzijára, és tényleg rajta van a Black or White, ahogyan D-vel tippeltük. Poénkodtunk is vele, hogy a Jacko játék segítségével megtanuljuk és elnyomjuk majd hozzá a koreográfiát is Éváék legnagyobb döbbenetére. Hát, tessék, remélem, lesz döbbenet. :D

Kinéztem Szécsi Pál Csak egy tánc volt-ját is, amit pedig saját megítélésem szerint remekül tudok táncdalul előadni. Asszem, sokat fogunk röhögni.

Szentendrei jazz

Szombaton Szentendrét jártuk be, de nem csak az alliteráció miatt, hanem mert D utoljára kiskorában járt ott, én pedig utoljára valamikor a pun háborúk előtt egy Emil.RuleZ! koncert alkalmával. Hogy jön ez a zenéhez? Lássuk csak...

Első és legfontosabb dolgunk a parkolás után természetesen a Szamos Marcipán Múzeum meglátogatása volt - lévén mindketten édesszájúak vagyunk. A földszinti, lakkal fixált, 94 kg-os marcipán Miki egér után az emeleten mindjárt zeneszerzők következtek. Sok-sok klasszikus. Érdekes a marcipán művek tematikája egyébként, mert a klasszikus zeneszerzőkön kívül uralkodók, természetesen a Parlament, Michael Jackson, Diana hercegnő élethű mása és csak és kizárólag mesejelenetek és -figurák készültek. Gondolom, a művész, Izsák Tünde személyes preferenciái alapján.

 Ezután úgy döntöttünk, bebarangoljuk szépen a Fő tér környékén lévő utcát, habár azt most épp egyáltalán nem nevezném turistacsalogatónak. Nagy erőkkel dolgoznak a felújításán, ami a külföldi turistákat egyébként látszólag semmiben sem gátolja - a Duna-parti sétányon afféle megszállás volt szombat délben és kora délután, amikor ott voltunk. Szóval feltérképeztük a kis utcákat, megnéztük a 13. sz.-i templomot. Itt hívnám fel a figyelmet, hogy bár a bejáratnál lévő piktogramok minden mást tiltanak (fagyi, telefon, babakocsi, szendvics) és ezt nem, még véletlenül se ragadtassuk magunkat fényképezésre odabent, ha nem akarjuk, hogy egy vérmes néni "nó fotó, nó fotó, nem szabad!" felkiáltással, esküvői díszítésnek szánt kis virágcsokorral és ollóval a kezében induljon meg felénk. 

Miután túltettük magunkat a traumán, és bejártunk még néhány kis, de a legkülönfélébb művészek nevével kitáblázott utcát, találtunk egy furcsa boltot. Nem emlékszem pontosan a nevére, de valami CD-s hely lehetett, lényeg az, hogy valami olyan kellemes könnyed kis jazz hallatszott onnan, hogy szerettem volna, leülni az utca hűs macskakövére, és csak bámulni, hogy kúszik a borostyán a templomkerítésen. Nem mentünk be, de igazából furcsa kis, egyéni kavalkád lehet az a helyiség, mert a "kirakatban" nyakláncokat és egyéb díszeket is láttam.

Néhány borostyános fotó után már csak egy kürtős (háhh!!! és még véletlenül sem kürtös!) kalácsért ugrottunk be a turistaforgataggal (olasz, német, brit, spanyol) teli éttermes rész szélére, de természetesen az is nagyon finom volt, legközelebb pedig jöhet a skanzen.

Note to self: FFK új + a BEG 2009-es lemezét beszerezni.
Bővítve: Parti Nagy új könyvét is meg kell venni.

Zenében élni

Kezdenek visszatérni a zenével a fejemben ébredős reggelek, és ez annyira jó!

 Szerintem egyrészt az új fejhallgatónak köszönhető, szinte alig veszem le napközben a fejemről bent. Mondjuk, nem szeretnék parasztnak tűnni, ezért néha muszáj. :) Másrészt annak, hogy D. nagyon sok új zenét mutat, és egyre többet is utazunk autóval, amikor szintén jönnek-mennek az újdonságok, meg a régi közös kedvencek, amikről én asszociálok valami más zenére, és ha haza hazamegyek, feltúrom a cd-tárat, ha nem akkor itt az internetet. Eszembe jutnak szövegfoszlányok, amik anno mindig beugrottak. Most megint előjönnek néha. Persze nem olyan sűrűn, de olyan jó érzés megint zenében élni. :)

Kis rövid

Egyre nehezebben bírom a fejhallgató nélkül, és mivel nem ártana kicsit fogynom is a fürdőruháig (ergo kevesebbet kellene ennem), úgy döntöttem beruházok. A lent említett példányra.

A Quimby mini európai turnén (Prága, Berlin, Utrecht, Amsterdam stb.). Vajon hogyan tudják összekalapolni hozzá a pénzt? Büszke vagyok rájuk, meg minden, csak ha van recept, akkor továbbítanám.

OFF: Tegnap megint voltunk Dumaszínházban. Ha HK iszik, kicsit vulgáris lesz. Ha sokat iszik, nagyon. És ezen még Fegyenc sem tudott segíteni, egyszerűen fölvitte magával, de nem használta ki. De az első fele nagyon jó volt, reméljük, Fegyenc legközelebb több szerepet kap, mert az jó.

Még egy Sennheiserke?

Ugye pár éve kaptam egy nyitott HD 555 fejhallgatót. Nagyon sokáig vágytam egy ilyenre. Csudálatosan szól, és ezt minden egyes alkalommal, amikor a fejemre teszem, megállapítom.

Próbálkoztam egy Sennheiser in-ear fülessel is, ami ugyan jól szól abban a kategóriában, viszont számomra iszonyat kényelmetlen.

Na, most ezt a nyitott fülest kb. itthon lehet csak használni, ha nincs körülöttem senki. A benti gépemhez tartozó szétszakadt headset egy nagy kalap kaki, és az albiban nehogy már az iPhone fülesét kössem a Logitech hangszóróra, ha filmet nézek vagy zenét hallgatok. Úgyhogy most megint kacérkodom egy köztes Sennheiserrel. Nyilván a HD 555 a csúcs számomra, ennél eggyel kisebb kategória lenne jó, de nem olyan kis nyápic utcai, semmiképp sem fülhallgató, viszont legyen "powerful bass-driven". Igen, eljutottam odáig, hogy bármit bekapcsolok, a basszus az első, amit felnyomok rajta, ha van ilyen opció, hallani akarom, hogy ott van, és kész.

Így megint beleestem abba a hibába, hogy felmentem a Sennheiser oldalára, és szerelembe estem legalább 5 fejhallgatóval, ami kényelmes, párnázott, körülöleli a fülem, szép és bass-driven meg zárt, és még belefér a középkategóriába (tehát nem nyitott, és nem 50ezres stúdiós cucc).

Hjajj.

Íme az egyik versenyző.

REM - Collapse Into Now

Csak azért, mert megígértem. Azóta szerintem ötször kialudtam magamból az első gondolatokat, meg megosztottam D-vel, és akkor már össze is keveredtek az övével, de hát miért is lenne baj az. :)

Az új lemez kellemes meglepetés az előzőhöz, a mostani U2-hoz és az előző Coldplay lemezhez képest. Úgyhogy, mivel ebben a sorozatban nekik jött ki új először, melegen ajánlom a másik kettőnek is, hogy most már kellemes meglepetést okozzon.

A Discoverer jó kis húzószám, se több, se kevesebb, viszont annak egyszerűen tökéletes. Az All The Best-tel kijelentik, hogy ők még mindig megmondják, azt amit, és úgy ahogy, ugrálni kell és lehet, lehet és kell rá, igazi hamisíthatatlan REM, amilyennek én szeretem. Az Überlin egyszerűen fülbemászó, zseniális szöveggel. Az Oh My Heart kántálós. És csak ezért nem tetszik. Talán Scott McCaughey befolyása, ugyanis ez az egyetlen dal, ha jól emlékszem, amiben társszerzőként feltüntetik, és ez az egyetlen dal, amire azt mondom, hogy nagyon nem tetszik, és lehet, hogy túl is tekerem. Az It Happened Today egy elég egyszerű dal, de kellemes, és valahogy biztonságérzetet ad. Bár Eddie Vedder a húzónév, alig-alig hallani a végén a kórusban néhány másodpercig. Fájdalom. A heep-heep-hooray pedig egy baromi hülye refrén. Szerintem. Az Every Day Is Yours To Win olyan igazi amerikai izé, nekem ez jut róla eszembe, de még mindig jó hallgatni. A Mine Smell Like Honey-ban még mindig nem jöttünk rá, vajon mije Stipey-nak, ami ennyire mézillatú, bár lehet, hogy inkább nem is szeretném tudni :), de mindenesetre ez is a kifinomult szövegű odamondogatós, alter-pattogós REM, amit igenis imádok! A Walk It Back-ről nem is beszélve. Az Überlin mellett a másik igazán fülbemászó bogár, elkezded hallgatni, és hetekig nem megy ki a fejedből a dallam, pedig egészen egyszerű, viszont nagyon-nagyon szép. És mivel logikailag ez az összefüggés számomra megfejthetetlen, zseniális megoldás. Az alligator_aviator_autopilot_antimatter Peaches-zel maga a gigamega huhuhúúúú!!! Meg a meghatározhatatlan jelmezekbe öltözött Stipey is a klipben.

Hey, hey alligator you've gotta a lot to learn!!!

A That Someone Is You valahogy pont beleillett az életembe. Ennyi. :) Scarface Al Pacino, 74 Torino.

A Me, Marlon Brando And I egy egészen fura dal, de szerintem szerethető. Nagyon lassú lelkiállapotban mindenképp. A Blue Patti Smith-szel pedig a szokásos. Cinderella boy, pszichedelikus lila köd, és mégis belevésődik az agyba. Kész.