Oldalak

2012. augusztus 12., vasárnap

Back to Business

Egy hete visszaértünk a horvátoktól, csak aztán még kutyaszittelni is kellett itthon Prézlit és Gizmót a festékszagban, aztán szurkolni a PlayDome elindításához D-nek, ill. hogy minden nagyjából kész legyen, mire indul tovább ma Kölnbe, és akkor a melóhelyen ottmaradt melóhegy és túlóra mindehhez már szinte pite volt. :D De megcsináltuk! 

Öcsém közben egyhónapos versenykörútra indult: Németország - Norvégia - Németország - Lengyelország. Persze én ennél sokkal több ideig nem látom, mert ugyan az utolsó állomás előtt hazajön, de csak hétközben, amikor én meg Bp-n. :(

Supetar nagyon jó volt, főleg, hogy most már D is jött velem, az első tengerpartos közös nyaralásunk. Míg az ősök alig jártak le, és inkább a klímában pihentek, addig mi igyekeztünk a legtöbb időt lent tölteni. Be a tengerbe, fél-egy óra bent, ki a tengerből, megszáradtunk, vissza a tengerbe. :D Persze a kritikus időkben mi is inkább bementünk az apartmanba, nem akartunk rákvörösre égni. És még így is tök jó csokik lettünk. :D:D

Jövő héten tehát szólóban nyomom itthon, de végig a PlayDome-on fogok lógni, mert azért kíváncsi lettem volna én is, élő közvetítést csinál D, meg minden, biztos nagyon izgi lesz, csakhát, szabiból tartalékolok még Prágára és a két ünnep közé. :)

--

I'm back from my holidays in Croatia and will be back to card making soon, too (in a week or so). In fact, I've made a card for my boyfriend's birthday this week but he had so much to do before he left for Gamescom in Cologne that I didn't want to bother him about the photo. 

I cannot wait though to take part in challenges again. :) In the meantime, I'm trying to figure out what  in my next package from Simon's should be. Lol And what to see in Prague in September on our mini holiday, including a long-awaited Coldplay show. :)



2012. július 21., szombat

Dawny's Sketch


My latest birthday card featuring my first ever handmade flower, some EP paper, some 3D foams, some other papers, a white gel pen, some Cyan ColorBox pigment ink and Dawny's sketch for the latest Simon Says Stamp challenge.

And now off I go to our friend's gig tonight. :) Take care and thanks for stopping by!

2012. július 11., szerda

Let's Get Fruity!


As I don't have any fruity stuff in my stash yet, I came up with one of the most simple fruits of all: a cherry. :) I took my smaller circle punch, some Happy Days paper and two stripes + a double leaf of green cardstock - and voilá, there's my fruit. The background paper is also from Echo Park's Happy Days pad, it's kinda picnic-themed for me, which leads back to summer, which leads to the lemon twine from We R Memory Keepers. The sentiment says 'Happy Nameday' (again). Harolds abc from Lawn Fawn is one of the best purchases I've made so far. I used it with the Evergreen pigment ink from ColorBox.

I'd like to enter this card in to the following challenges:

2012. július 7., szombat

Kisebb sziklák estek most le a szívemről, hogy megláttam egy kedves ismerős egyik blogját újra a feedemben.

Text me


I'm very proud of this card because the combination of the unique flower shape and this paper was a sudden  idea of mine a few days ago. It's very simple but in this heat....I don't even feel that it needs a sentiment at the moment. The flower says it all - Kinga, this one's for you. :)

However, the sentiment could be done on the right side of the card if I'd want to.

I'd like to enter this card into CFC60  Use text in your Clean And Simple design.

Thanks for stopping by!

2012. július 5., csütörtök

Round and Round + Dimension part 2

I had plans for this card for a long time. Actually, since we got to know that one of our friends is expecting twins in August after so many years of waiting for a baby. :) As you can see on my card I don't have a circle cutter - YET! I'm planning to buy a Martha Stewart Simple Circle Cutter. I love creating circle shaped cards and embellishments. I still like that those circles are not perfect, anyhow, it's handmade. ;) I hope our friends will like it as much as I enjoyed creating it while thinking on their double miracle.

I'd like to enter this card into CFC59: Use 2 circles in your Clean And Simple design


Thanks for stopping by!

Dimension - part 1

I'm planning to make another card this week with dimensional adhesive, so this is part one. I had a bit of bad luck with this card but I ended up liking it. I wanted to make a flower from the green hearts and I didn't like it. Then I found those 2 golden hearts and there came this simple idea. Also, this was the first time I used my versamark pen...and I learned that next time I should use the thinner end of it for handwriting. LOL

 I'm planning to give this card to my little niece for her nameday this weekend.

I'd like to enter this card into Lawnscaping Challenge #37: USE DIMENSION. 

Thanks for stopping by!

2012. június 29., péntek

Bring on the summer!

Tegnap szerencsésen hazaérkeztünk Brüsszelből.
- Kicsit csalódás volt az 52% marokkói minden velejárójukkal, és hogy az EP-sek egy buborékban élnek gyakorlatilag, de az ő mozgáskörükön kívül minden le van tojva kb.. Persze ezt ennyi idő alatt nem lehet megállapítani, de nekem ez jött le, amíg ott voltam.

+ Iszonyatosan jó pizzát ettünk csütörtök este.
AZ EP-látogatás nagyon érdekes volt, és épp egy olyan előadás ment az ülésteremben, amin még jó lett volna maradni.
A főtér gyönyörű! Igazi flamand házakkal, amit sok helyen hagynak lepusztulni, mellette meg ott a csilivili szálloda (a miénk is ilyen volt). 
Nagyon szép szállásunk volt, amit ezúton is köszönünk.
Kifogtuk az időszakos Stanley Kubrick kiállítást, ami filmezés előtti fényképeit kíséri végig, fergeteges! Ha esetleg ide is eljönne, megnézném mégegyszer.
Az Atomiumban ugyan már nem sok mindent őriznek az '58-as világkiállításból (pedig milyen érdekes lenne, legalább az összes makettet látni, ehelyett be kellett érnünk kb. 6 db-bal), viszont ez egy építészeti remekmű! '58-ból! Hihetetlen a nagy gömbök alatt állni, az összekötő csövekben menni, pláne, hogy filmet is csináltak az építkezéskről, amit az egyik szinten meg lehet nézni.


Már alig várom, hogy D-nek legyen ideje kiválogatni a képeket. :)
Ez az utazás remek volt nyárkezdésnek: rövid, tömör, de végig jó időnk volt! 
(Míg érkezésünk előtt egy nappal még csak 13 C esővel.)

2012. június 22., péntek

Nemsokára Brüsszelben / Pretty soon in Brussels

Már csak 4 nap a brüsszeli villámlátogatásig.
Még szerencse, hogy D már járt ott, és így az Európa Parlamenten kívül talán a legfontosabbak is bele fognak férni az időnkbe. Mégis repülök idén is, mégis megyek Nyugat-Európába is.
Horvátországig is már csak bő egy hónap. Mondanom sem kell, a telefonom időjárás-előrejelzőjében már hónapokkal ezelőtt belőttem Supetart. :)

Only 4 days to go till our quick visit in Brussels.
Thanks God, D has been there multiple times so we might manage to visit all the important things in so little time. I didn"t expect flying this year to Western-Europe at all.
And there's only a little more than one month to go till our holiday in Croatia, too. Needless to say, I've set Supetar on my phone's weather forecast app months ago. :)

2012. június 20., szerda

A little bit of color splash + crispy embossing on vellum

Thanks to D for the great photo
(The sentiment says 'Happy Nameday' - we also celebrate namedays in Hungary)


Supplies: Echo Park - Happy Days 6x6 pad, We R Memorykeepers - Flower Power stamp, Lawn Fawn - Harold's ABC, Dovecraft - Garden Friends

Thanks for sotpping by!

I'd like to enter this card into the following challenges: